Második bejegyzés.
Alig várom már, hogy felébredjenek a ház lakói - vagyis a tulajdon "családom". No nem azért, mert annyira hiányoznának, csak éhes vagyok már és szeretnék húst sütni a hamburger zsömlémbe. (Ebben a pillanatban kedves olvasóm megismerkedhettél a családcentrikus énemmel) Ám, valóban éhen halok. Nem tudok aludni, most kivételesen feldobtam éjszakai életem - persze nem önszántamból, hanem mert óriási vihar dúlt odakint, keresztül húzva sorozat néző szándékom - és aludtam körülbelül 22:30 körül nyomhatott el az álom, alattomos mód pedig hajnal kettőkör felriadtam arra, hogy elaludtam - tudni illik ébresztenem kellett az én Malacomat 3kor - persze ezek után már nem tudtam vissza aludni, elszívtam két szál cigit, magamba erőszakoltam fél liter vizet, majd hiábavaló próbálkozások közepette a plafont bámultam - már ha láttam volna valamit - . Mindegy, legalább este tudok majd aludni. Lehet, hogy holnap dolgoznom kell, amit nem bánnék, hiszen kell a pénz, mint minden normális embernek, akinek nem raknak anyuék a segge alá Audi Q7-est, vagy vesznek lakást a Princess Sixteen-re való tekintettel. Nem is emlékszem mit kaptam a tizenhatodik szülinapomra, nagyon rég volt már. (öreg vagyok, de azért annyira neeeem)
Öregnek tartom magam, mert értelmetlennek tartom azokat a weboldalakat, amiket a tinik 99%-a istenít és napjainkban lételemnek minősítenek. Ha beletartozol ebbe a maradék egy százalékba, akkor minden elismerésem és kapsz egy hatalmas pacsit! Ilyen példának okáért a Facebook, egy undorító szennyoldal, ahol a magamutogató 12-88 éves korosztály, akár netcelebbé is avanzsálhat egy hétköznapi kis pondró szerepből. A baj csak az, hogy nincsenek tisztában a "netceleb" fogalommal és azt hiszik 1000 liketól már ők az istenek. Borzasztó. Mindjárt a második helyet foglalja el az Ask.Fm oldal, ahol Dósa Fanni és Jade Handkammer, valamint a férfiúk - HAHA - körében minden kislány bugyiját nedvesítő Kiss Sándor és Fűrész az istenek és istennők trónjait foglaló személyek.
Lehet velem van a baj és valójában ezek az emberek teljesen rendben csinálnak mindent? o.o
Első bejegyzés.
Istenem hányszor pötyögtem már be ezt a címet, vagy írtam le számmal és hasonlók. Nem tudom számon tartani hanyadik blogom ez, de azt tudom, hogy ezt szeretném utolsóként működtetni. Az ember azért kezd blogolni, hogy kiírja magából a felgyülemlett dolgait, majd azért nyit másikat, hogy tiszta lappal kezdhessen, belegondoltatok már, hogy ha ez működne a való életben is, akkor milyen jó is lenne?
Kedves olvasóm gyakran foglak megszólítani és szinte minden bejegyzésben. Miért? Mert könnyebb mesélni, ha úgy érzem van kinek, könnyebb leírni az érzéseim, ha úgy érzem mesélek valakinek. Tudod, olyan ez mint a "Kedves Naplóm!" Amikor kicsike voltam és naplót vezettem folyamatosan neki szögeztem minden mondatom, minden szó úgy íródott mint, ha egy életteli személynek ecsetelném esemény dús életem napjait.
Az oldal ennyiből áll majd, nem kell többre számítani. Nem lesz hatmilliárd linkcserének csúfolt hirdetésforma, nem lesz ömlengős bemutatkozás rólam és semmi más. Talán a közeljövőben megszánom az oldalt egy chattel, de addig is ott a hozzászólás részleg, ha bármit megszeretnétek vitatni.
Bár nem szeretnék sok mindent magamról, de ha nagyon meg akarsz szólítani, akkor hívj Lana-nak. Elmúltam nagykorú és már dolgozom is jó ideje.
Nem szeretném az oldalt 400-as látogatottságra tornázni, kattintgatós hirdetésekre pénzt pocsékolni és végképp nem szeretném csillivillli designba öltöztetni, nekem csak egy hely kell, ahová írhatok, nyugodtan, amit magamnak tudhatok, mert ez bizony az enyém.
Egyébként nem vagyok sznob, nem vagyok bunkó, szívesen beszélgetek bármiről, a dinoszauruszok evésének szokásairól, vagy a karamellás pudding főzésének fortélyairól. Lesznek, amúgy rajtam kívül érdekesebb dolgok is, mint cikkek, vagy filmkritikák, nem kell megijedni, nem fogtok bealudni olvasás közben.
Üdv a pokolból; Lana~
|